Közétkeztetés Békés megye

A mintamenza programban odafigyelnek az ételallergiás gyermekek étkeztetése

A mintamenza programban odafigyelnek az ételallergiás gyermekek étkeztetése
Prohászka Béla szerint az ételallergiás gyermekek ellátása nehezebb és drágább, mert egyedi alapanyagokat igényel, és adott esetben csupán két-három főnek kell külön ételt elkészíteni.
Ezt annak kapcsán mondta, hogy az InfoRádióban a menzai étkezés és a gyermekek ételallergiájáról készítettek műsort. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője, Horváth Ildikó úgy nyilatkozott: Az ételallergiás gyermekek számára is biztosítania kell a közétkeztető cégeknek a megfelelő étkezést.


Prohászka Béla


Prohászka Béla mesterszakács, a Mintamenza Program szakmai vezetője is nyilatkozott az InfoRádiónak



A Mintamenza Program szakmai vezetője, Prohászka Béla mesterszakács az InfoRádiónak elmondta: a programban nagyobb szerepet kap az ételallergiás gyermekek étkeztetése. Hozzátette: költségesebb az ilyen típusú ételek elkészítése, de a jövőben az ezzel foglakozó cégeknek nem csak az ebédet kell tudniuk előállítani, hanem a reggelit és az uzsonnát is.



Forrás: InfoRádió

-csa-