Hírek - Prohászka Béla

Az érték ösztönzés is

Az érték ösztönzés is
Az értékek megmutatása azért fontos, mert ösztönzi az embereket arra, hogy látogassanak el azokra a településekre, ahol az értékek vannak - hangsúlyozta Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke a III. Magyar Értékek Napján.
Kifejtette, hogy azokat az értékeket kell megmutatni, amelyekre a helyiek büszkék, ebbe beletartozik a gasztronómia, a művészet, a tánc, a zene, valamint a kézművesség, a tudomány és a helyi ízvilág. "Ez mind megjelenik a Magyar Értékek Napján" - hangsúlyozta az alelnök. Kiemelte annak fontosságát, hogy első ízben a határon túlról is érkeztek kiállítók, a gasztronómiára szólva pedig elmondta, hogy az több féle módon is meg tud jelenni.







/T.D.