Közétkeztetés Békés megye

A gyermekélelmezés bemutatása

A gyermekélelmezés bemutatása
Összesen három turnusban mutatják be a békéscsabai tálalókonyhák munkatársainak a menza elkészítésének folyamatát. Az első körben az óvoda dolgozók láthatták, hogy hogyan készül el az alapanyagokból a meleg étel.
A Gyulai úti konyhán naponta több mint kilenc ezer adag étel készül el, ezért a Gyermekélelmezési Intézmény konyhája fontosnak tartja, hogy az intézmények tálalókonyhai dolgozói betekintést nyerjenek a folyamatba. A Főzéstől a tálalásig címmel tartott bemutatót Prohászka Béla, országos tisztifőorvosi megbízott és Dávidné Tóth Edit, az 1-es számú Iskolacentrum gyermekélelmezési intézet igazgatója tartotta. A cél a Mintamenza program javítása, amely az elmúlt hét évben még mindig kiküszöbölendő problémákkal küzd. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere úgy véli, hogy a bemutató javítani fog a közétkeztetésen, azáltal, hogy a folyamat résztvevői találkoznak egymással és megosztják tapasztalataikat. Kiemelten fontosnak nevezte, hogy a szülők és a gyermekeik tudják, hogy hatással lehetnek a folyamatra, az igényeik is meghatározzák az étlap felépítését.

mintamenza-bemutatas2_20160701121141_39.jpg



Prohászka Béla szerint a legfontosabb tényező az alapanyag minősége, de nem elhanyagolható az étel tálalása sem, mivel a gyermekek nagyobb bizalommal fordulnak egy számukra új fajta étel felé, ha ízlésesen van tálalva. A látogatás során az óvodai dolgozók megismerkedhettek a tálalás különböző szabályaival: folyamatosan ellenőrizni kell az ételnek a hőmérsékletét, valamint különböző higiéniai előírásokat kell figyelembe venni. Kizárólag fertőtlenített kézzel lehet az ételtálaló eszközöket megfogni, és a megfelelő védőruházat is elengedhetetlen a tálaláskor - mondta Dávidné Tóth Edit.


/T.D.