Hírek - Prohászka Béla

Az ország első hódfesztiváljára készülnek Hegyháthodászon, ahol hódhúst is kóstolhatunk

Hegyháthodász határában nagyméretű tábla hirdeti, hogy hódfesztiválra készülnek a helyiek. Ez lesz az első hódhoz köthető program országban. A fővédnökséget V. Németh Zsolt vállalta.

A részletekről Kercsmár Kálmán polgármester adott tájékoztatást. - Az első hódfesztiválunkat január 21-én, szombaton 11 órától tartjuk. Az ünnepi köszöntők után előadások lesznek, dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész-muzeológus Hegyháthodász történetéről beszél, Szekeres Zsófia, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa pedig a hódokkal kapcsolatos ismereteket összegzi. Horváth Tamás a helyi pálinkafőzdéről tart előadást, kóstolással egybekötve, Prohászka Béla Venesz-díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakács, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje pedig a hóddal kapcsolatos gasztronómiáról oszt meg érdekességeket.

A programon kóstolásra is lesz lehetőség - mondta a polgármester, majd a kulturálisműsor fellépőit sorolta: ott lesznek a hódfesztiválon a Vas Megyei Vadászkürt Egyesület tagjai, a Héttorony Hangászok 16-17. századi zenéjükkel, a dozmati regősök, valamint a Kiszöv Senior Táncegyüttes Egyesület és a Senior Néptáncegyüttes táncosai. A Ballantines zenekar délután, a Rió együttes este szórakoztatja a közönséget. A gyerekeknek a kézműves foglalkozást az „Együtt Nádasdért” Egyesület tartja, a hagyományőrző játékokat az Őrállók Alapítvány szervezi. A házigazdák helyi termékbemutatóval és vásárral, valamint fűtött sátorral készülnek. Az esemény fővédnöke V. Németh Zsolt, a magyar életmód- és nemzeti értékeinket védő miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője. A rendezvény az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg.