Alig egy éve, hogy ismeretlen embereket egy vacsoraasztalhoz ültettek egy amerikai étteremben. Az új
trend akkor nagy feltűnést keltett szerte a világon. Mára az ötlet, úgy tűnik meghódította New York éttermeit és számos étteremben alkalmazzák már Európa szerte is.
Olyan 15-20 fős csoportokat ültetnek közös
vacsoraasztalhoz, amelynek tagja sohasem találkoztak azelőtt egymással. Az asztaltársaság tagjai az étkezés elején illedelmesen bemutatkoznak egymásnak, majd megpróbálnak kötetlen beszélgetéseket kezdeményezni. A közösségi asztalt is kínáló
éttermek tulajdonosai, vezetői szerint az ilyen asztaltársaságok energiát, dinamizmust kölcsönöznek az étteremnek és ez jótékony hatással van a teljes éttermi közönségre is.
A közösségi asztalt is kínáló éttermek tulajdonosai, vezetői szerint az ilyen asztaltársaságok energiát, dinamizmust kölcsönöznek az étteremnek
A közösségi étkezésben résztvevő vendégek pedig örömmel érzik magukat egy társaság részének, még akkor is ha ez a társaság véletlenszerűen verbuválódott össze és az esetek többségében természetesen alkalminak is bizonyul. Ugyanakkor lehangoló is lehet az este, ha nem megfelelő emberek kerülnek egy asztalhoz. A kínos helyzetet kivédendő, sokan a párjukkal vagy barátaikkal érkeznek, és foglalnak helyet az ismeretlen asztaltársak között.
A magyarországi asztalfoglalási és éttermi kultúrában nem kell félni, hogy teret hódít a közösségi asztal, marad a hagyományos forma.
Nagy valószínűséggel a magyarországi asztalfoglalási és éttermi kultúrában a közeljövőben nem kell félni, hogy teret hódít a közösségi asztal, hiszen mi vagy baráti társassággal vagy csak kettesben a párunkkal mindenkitől félrevonultan, (hogy senki ne halhassa, miről beszélünk) járunk étterembe.
Molnár László
Éttermi mester
Vendéglátó igazgató
Hotel Silver