
Prohászka Béla, az MNGSZ elnöke a Bajai Halfőző Fesztiválon Bányai Gáborral, a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés elnökével
- A 15.Bajai Halfőző Fesztiválon első ízben volt gasztronómiai verseny. Mit kell róla tudni?- Azok vehettek részt ezen a versenyen, akik az első évtől kezdve minden egyes fesztiválon főztek ételt. Huszonhárom versenyző felelt meg ennek a kritériumnak, és ők vállalták ezt a megmérettetést június 10-én. Bajai halászlevet kellett készíteniük, amelyből a zsűri döntése alapján ki kellett választanunk a legjobban sikerültet, amely végül egyhangúan sikerült is.

A jó bajai halászlének első ránézésre is gyönyörűnek kell lennie
- Ön számára milyen egy jó bajai halászlé? Mit vett figyelembe a zsűrizésnél?- A színének első ránézésre gyönyörűnek kell lennie, piros színűnek narancssárgás átmenettel. A lé egynemű, olyan, mint a bársony. Az előre befűszerezett halszelet vastag, és oldalt szépen be van irdalva. A számomra kívánatos halászlé halbelsőséget is tartalmaz, valamint gyufametéltet.

- Az MNGSZ elnökeként mit a véleménye magáról a rendezvényről?- Ez egy hungarikum rendezvény! Azért is fontos kiemelni, hiszen erre a rendezvényre, és erre a halászlére büszkének kell lennünk. Hiszen megtalálható ebben az ételben a por fűszerpaprika, a vöröshagyma, a legnépszerűbb magyar hal, a ponty, valamint a világon egyedülálló gyufametélt. Ez tehát egy Hungarikum étel, nem hiába tekintik
Baját a halászlé fővárosának. Az is jelzi, mennyien szeretik, hogy csaknem 200 ezren látogattak el idén is a Bajai Halfőző Fesztiválra. Ez egy népünnepély is, ahol mindegyik bográcsban egy önálló íz van, egy családnak az íze, amire ők nagyon büszkék.
MCOnet-Kovács Tünde