Az evés és az ivás, kerüljön rá sor akár családi körben az otthonunkban, akár valamely meghitt hangulatot árasztó vendéglátóhelyen, mindig valami különleges, a hétköznapok szürke tennivalóinak sorából kiemelkedő alkalom.
Manapság, a felgyorsult ritmusú, rohanó világunkban egyre kevesebb időnk jut szeretteinkre, barátainkra, ismerőseinkre, azonban annál több az üzleti partnereinkre, éppen ezért nagyon fontos, hogy egy-egy üzleti vacsora, baráti összejövetel, vagy egyéb rendezvények megszervezése, lebonyolítása alkalmával kellő időt és energiát fordítsunk a megfelelően megterített asztalra, a kifogástalan felszolgálásra, a teríték és poharak helyes felhelyezésére, illetve az alkalomhoz illő kiegészítőkre.
Soha ne feledjük, hogy először mindig a szemével eszik az ember, és csak azután következik a gyomor. Fontos, hogy már az asztalhoz közeledvén jól és otthonosan érezzük magunkat.
A mai étkezési kultúra évszázadok során alakult ki.
Az étkezés életszükséglet, így törvényszerű, hogy a történelem előtti idők óta szertartások kapcsolódtak hozzá. Az ízlés és az étkezési formák a kulturális és technikai fejlődés folyamán lényegesen átalakultak, és ma is változnak. Bár az ételek és italok összeállításában is kialakult egy nemzetközileg elfogadott rend, mindenhol megmaradtak bizonyos nemzeti sajátosságok.
A főétkezés (ebéd és vacsora) az európai kultúrkör szerint legalább 3-4 fogásból (munkaebéd), vagy 5-6 fogásból (vacsora, díszétkezés) áll. Egyes afrikai és ázsiai országokban a fogások más jellegűek, és számuk is jóval nagyobb lehet.
Az etikett történelme ismer olyan fényes lakomákat, amelyek menüjét a résztvevők 8 óra alatt sem voltak képesek végigenni. Ez manapság semmiképpen sem jelent követendő példát.

Soha ne feledjük, hogy először mindig a szemével eszik az ember, és csak azután következik a gyomor
Molnár László
Vendéglátó-igazgató Hotel Silver
Éttermi mester