- Idén első alkalommal rendezik meg a Békés megyei Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásárt. Mit kell tudni róla?- A kiállítást a tavaly debütált Nemzeti Fesztiválon belül rendezik meg. Olyan őstermelők mutatkoznak itt be, akik értékeket állítanak elő Békés megyében. A közétkeztetésben résztvevőknek, az élelmiszerboltok tulajdonosainak, valamint az éttermeknek a figyelmét is szeretnénk felhívni, hogy jöjjenek ki és ismerjék meg ezeket a különlegességeket. Ilyenek például a különböző száraztészták, a mézek, a lekvárok, vagy mondjuk savanyúságok.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) elnöke, Prohászka Béla a 2010-es fesztiválon
- Ismét lesz Csülökpörkölt főző verseny, egy új elemmel kiegészülve, ugye?- Így van, idén már nem csak csülökpörköltet, hanem szabadtűzön készült csülkös ételeket is lehet készíteni a versenyen. A megmérettetésre a szombati napon fog sor kerülni, amelyre 80-100 csapatot várunk. A verseny kapcsán várjuk azokat a különlegességeket, újdonságokat, amelyek csülökből készülnek, nem kell feltétlenül ragaszkodni a hagyományokhoz!

Idén már nem csak csülökpörköltet, hanem szabadtűzön készült csülkös ételeket is lehet készíteni a versenyen
-A Békés Megyei Culinary Team is jelen lesz a rendezvényen. Milyen programmal várják a gasztronómia kedvelőit? - Vasárnap 12 órától 13:30 -ig várjuk a kedves kilátogató vendégeket. Olyan csülökből készült ételeket fognak bemutatni a csapat tagjai, amik akár a háziasszonyoknak is ötletként szolgálhatnak. Bárki megkóstolhatja ezeket az ételeket, de el is lehet beszélgetni a szakácsokkal, vagy éppen tanácsokat kérni tőlük.

Egy 1100 literes óriásbográcsban fog főni a bio szürkemarha, pásztor tarhonyával
Mindenképpen megemlíteném a hétfői attrakciónkat, amikor is egy 1100 literes óriásbográcsban fog főni a bio szürkemarha, pásztor tarhonyával. A Harruckern János Közoktatási Intézmény tanulói Benke Laci bácsi vezetésével fogják elkészíteni ezt az étket, amelyet utána meg is fogják kóstoltatni.

Prohászka Béla, az MNGSZ elnöke a csülkös ételek nagy ismerője
- A rendezvény neve: Sörfesztivál és Csülökparádé. Beszéljünk egy kicsit a sörökről is!- Ezekhez a csülkös ételekhez mindenképpen a sört ajánljuk fogyasztásra, a fesztiválon lesz is rá alkalom, hiszen közel 40-féle nedűt kóstolhatnak meg a látogatók. Kimondottan a prémium kategóriájú sörökre helyeztük a hangsúlyt, lesznek belga sörkülönlegességek, ízesített sörök,de a hagyományosnak számító barna, világos és búzasörök is. A Benelux államokban egyfajta hagyománya van a gyümölcsös söröknek, nálunk most ismerkednek a különböző meggy-, alma-, körte-, vagy éppen málna ízesítésű italokkal.

A csülkös ételekhez mindenképpen a sört ajánlják fogyasztásra
- Milyen ételekhez ajánlaná ezeket a söröket?- Gyümölcsösségük miatt speciális ételek illenek hozzájuk. Amit kifejezetten ajánlanék, az egy csabai csülök meggysörben fojtva, amihez friss meggyet és meggysört is felhasználunk. Fontos azonban, hogy nyugodtan leüljünk és érzékeljük azokat az illatokat, ízeket amiket ezek a sörök árasztanak.
MCOnet-Kovács Tünde
Képek: csabaisorfesztival.hu