A 2009. július 4 - 5. között megrendezendő VII. Országos Pékfesztiválnak az idén is a komáromi Monostori Erőd ad otthont.
A Monostori Erőd legnagyobb ünnepe a Pékfesztivál. Nem véletlenül, hiszen az egykori katonai erődítményben, amely ma Közép-Európa legnagyobb újkori erődje, valaha a monarchia hadseregét ellátó hatalmas pékségnek épült. A megszálló szovjet csapatok által fegyverraktárnak használt, ipari műemléknek számító kemencék környezete ma a Sütőipari Emléktár kiállítótere, amely bemutatja a szakma történetét, a műveléséhez szükséges tárgyakat, eszközöket. Az állandó tárlat mellett az idén is időutazásra invitáló
Fesztivál alkalmából tematikus kiállítás nyílik, melynek témája: milyen változásokat hozott Európában a napóleoni kor. Ekkor kezdődött a konyhai technológiát megváltoztató konzerválás, jelent meg többek között a margarin és a majonéz. Magyarországon ezek hatására forradalmasította a cukrászatot Dobos C. József.
Miközben a megnyíló kiállítás a múltba kalauzol, a Pékek utcájában folyamatosan sülnek a kenyerek, illetve az ízek utcájában megjelennek hagyományos élelmiszereink, itelaink. A vacsorára bejelentkezőket ínycsiklandozó étkek várják az esti korhű lakomára.
A Fesztivál és a kiállításnyitás alkalmat kínál arra is, hogy bemutatkozzon a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje. Ennek a 2001. óta működő egyesületnek célja a szakma hagyományainak ápolása, megőrzése. Ezért tartanak a Rend tagjai (természetesen a Fesztiválon is) korhű sütési bemutatókat és ezért hozták létre a Monostori Erőd támogatásával a Kenyérmúzeumot, amelynek évente sok ezer látogatója van, hivatalosan mégsem létezik, ezért pályázatokon sem tud indulni és anyagi alapok híján léte veszélyben forog.
Fesztivál nyitás: 2009. július 4. szombat 10:00
Kiállítás nyílik: 2009. július 4. szombat 15:00
Kontakt: Baltás Zsuzsa 06 30 211 4166
Monostori Erődben: 34/540 582
Forrás: Magyar Pékek Fejedelmi Rendje